MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Reális megoldás a kisebbségi kormányzás

2008.04.03. 12:48 politikus

A koalíciós partnernek kell eldönteni, hogy a programot koalíción belül, vagy kívülről támogatja

A reform és a biztonságérzet egyensúlyáról beszélt Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője csütörtökön egy salgótarjáni rendezvényen.

Az MSZP számára az első szempont az, hogy a továbbra is szükséges reformokat úgy hajtsuk végre, hogy az emberek biztonságérzete megmaradjon, és csak a második szempont, hogy milyen politikai együttműködés keretében – mondta a politikus. Kifejtette: most a koalíciós partnernek kell eldöntenie, hogy egy ilyen programot koalíción belül, vagy kívülről tud-e támogatni.

Lendvai Ildikó reális megoldásnak nevezte a kisebbségi kormányzást, hangsúlyozva, hogy az önálló kormányzás nem jelentheti azt, hogy „bemegyünk a parlamentbe, és minden szavazásnál gyomorgörcsöt kapunk, hogy most kisebbségben vagyunk-e, vagy sem”.

„Az önálló kormányzás abban az értelemben kisebbségi, hogy nincs eleve megadva a szavazatszám. De abban az értelemben nem szabad, hogy kisebbségi legyen, hogy véletlenszerűen derüljön ki: adott törekvésünket ki támogatja. Ezt nyilván hosszú vitákkal kell, és – szerintem – lehet is biztosítani” – fogalmazott.

A szocialista politikus a Palóc Nők a Holnapért Egyesület rendezvényén arról beszélt, hogy a mai konfliktusokat, a rossz társadalmi hangulatot csak részben okozza az életszínvonal visszaesése, legalább ugyanannyira rontja az emberek hangulatát az az érzés, hogy „mi van már megint”, mert másképp kell kitölteni a felvételi jelentkezési lapot, vagy mert a regionalitás miatt elköltözött a felkeresett iroda.

Lendvai Ildikó azt mondta: ennyire nehéz másfél év régen volt mind a politikai pártok, mind a családok életében, „ilyen rossz közérzetet békeidőben ritkán tapasztalni egy országban”.

Hozzátette: ezt a változások okozzák, hiszen volt már ennél keményebb időszak is a megszorítások terén. A politikus hangsúlyozta ugyanakkor: „akármilyen nehéz mutatvány”, egyszerre kell a reform és a biztonság.

A reformokra és a biztonságra most nemcsak kényszer van, de talán lehetőség is, mert az elmúlt másfél évben az ország kikoplalta és megszenvedte a megszorításokat – jelentette ki. Hangsúlyozta: az egészségügyet át kell szervezni, de arra is oda kell figyelni, hogy mindenki időben értesüljön arról, melyik rendelőbe, melyik kórházba kell mennie.

Kifejtette: a viták a szabad demokrata partnerekkel valójában a biztonságról szólnak, és arról, hogy ki miként értelmezi a reformokat. Az SZDSZ és az MSZP álláspontja közötti különbséget Lendvai Ildikó úgy fogalmazta meg: „ők azt mondták, a legfontosabb, hogy a kormány bátor legyen. Én azt mondom, mi azt mondjuk, a legfontosabb, hogy a kormány egyszerre bátor, biztonságos és bölcs döntéseket hozzon”.

Forrás: mszp.hu

1 komment

Címkék: mszp kormányzás

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr10410988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2008.04.04. 14:20:01

Egyetértek abban, hogy az emberek hangulatát a túl sok változás kedvezőtlenül befolyásolja, még akkor is ha sikertörténetek lennének mind. Volt régen egy német filmsorozat a TV-ben, aminek a címe ez volt: nem kell mindig kaviár.
A kormányfő szombati beszédében két markáns, de a helyzetet jól megvilágító szóösszetétel szerepelt: reformdüh és reformblabla. A kormányfő jól érzékeltette: ha a vezetők nem a reális helyzetnek megfelelően gondolkodnak, túl gyorsan akarnak előrehaladni, az egyszerű de jószándékú emberek nagy csoportjai nem képesek követni a tempót és leszakadnak. Az SZDSZ kehet, hogy abban érdekelt, hogy tovább feszítsék vagy túlfeszítsék a húrt és azt gondolhatta, hogy bármire rá tudja kényszeríteni az MSZP-t azzal a fenyegetéssel, amit eddig sokszor sikeresen alkalmazott, hogy kilép a koalícióból, ha nem akarata szerint történnek a dolgok. A kormányfő helyesen érzékelte, hogy az engedékenységben nem szabad a végtelenségig elmenni, mert ez erodálja az MSZP-t és árt az ország érdekeinek is.
süti beállítások módosítása