MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

További megszorításra nincs szükség

2007.10.10. 13:42 politikus

A 2008-as költségvetést úgy állították össze, hogy annak elsődleges egyenlegét már szerény többlettel tervezték

Az MSZP Országos Közgazdasági Tagozata szerdán a 2008-as költségvetési törvénnyel ismerkedett. Veres János pénzügyminiszter egy fórum keretében számolt be az elképzelésekről, és válaszolt az elhangzott kérdésekre is.

Szekeres Imre, az Országos Közgazdasági Tagozat elnöke, az MSZP elnökhelyettese néhány mondatos bevezetője után Veres János pénzügyminiszter azzal kezdte ismertetőjét, hogy a költségvetési törvény tervezete jelenleg már a beterjesztés után, még a parlamenti vita előtt, de a bizottsági tárgyalások kellős közepén van.

Kiemelte: a konszolidáció meghozta a várt eredményt: javult a gazdaság makrogazdasági egyensúlya. A jövő évi költségvetést a konvergencia-program szerint tudták tervezni. A költségvetés szigorú és feszes lesz, de további megszorításokra már nincs szükség, és némi mozgástér is akad. Nem csökkennek tovább a reáljövedelmek, és a fogyasztás csökkenése is megáll. Sőt, az idei évhez képest szerény mértékben, 0,5 százalékkal emelkedhet 2008-ban. A 2006-os esztendő a vártnál jobb eredménnyel zárult Az idén sikeresek voltak a fekete- és a szürkegazdaság elleni lépések, amelyek eredményeként 50 milliárd forint plusz bevételhez jut az állam. A múlt hónap jól alakult, és ha így megy tovább, a tervezettnél jobb eredménnyel zárjuk ezt az évet.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy jövőre 2,8 százalékos GDP-bővüléssel számol a kormány. Ennek alapján állította össze a következő évi büdzsé tervezetét. Az idén azonban a korábban várttal azonos mértékben, várhatóan 2,2 százalékkal bővül a bruttó hazai termék. 2008-ban igen szerény mozgásteret biztosít a költségvetés, ám ezzel együtt a reáljövedelmek 2007-hez képest 0,6 százalékkal emelkedhetnek. Az idén viszont 0,4 százalékkal csökkentek.

Az államháztartás GDP-arányos, eredményszemléletű hiányáról Veres János elmondta: bár korábban 6,8 százalékot tartalmazott az idei prognózis, a kedvező folyamatok eredményeként az idén 6,4 százalékos GDP-arányos hiány várható. Hangsúlyozta: 2008-ban az inflációnál nagyobb mértékben emelkednek a szociális kiadások. Nagyobb kifizetések lesznek a családok támogatására, és nőnek a nyugellátásra szánt központi összegek is.

A tárca vezetője közölte: a 2008-as költségvetést úgy állították össze, hogy annak elsődleges egyenlegét már szerény többlettel tervezték. Számottevő tartalékokat is tartalmaz. 61 milliárd forintot tettek félre általános tartalékra. Céltartalékot három címen képeznek, 15 milliárd forintot teljesítményösztönzésre, ugyanennyit ingatlanok bérleti díjára és 17,4 milliárdot – a bértárgyalások alapján – a közszféra béremelésére tesznek félre. A végső összeg természetesen a bértárgyalások kimenetelétől függ majd. A költségvetésben 89 milliárd forintot tesznek ki a fejezetek egyensúlyi tartalékai.

Veres János elmondta, az adójavaslatok alapja az egyszerűsítés és az adminisztráció csökkentése. A kormány a korábbihoz képest egy átfogó, új áfa-törvényt terjesztett be a parlamentnek, ám nem szabják át az adórendszert. Az a cél, hogy könnyebbé tegyék az adózók helyzetét. Az adóreformra 2009-ben kerülhet sor. Szólt arról is, hogy a kis adók összevonásáról a közelmúltban nagy vita alakult ki a szociális partnerekkel. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a szociális partnerek nagyrészt elutasítják a kis adók összevonását, míg a versenyképességi tanácsban jelen lévő multik képviselői támogatják azt. Így erről a következő hetekben tovább egyeztetnek.

A személyi jövedelemadóból az adójóváírás változtatása révén mintegy 30 milliárd forint marad a lakosságnál.

Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta: a kamatkiadások nominálisan várhatóan az idei szinten maradnak, azaz mintegy 1.100 milliárd forint lesz jövőre a kamatkiadás. A költségvetés összeállításánál egyébként szolidan csökkenő kamatszinttel számoltak, várhatóan szerény mértékben, de csökkennek a jegybanki kamatok a következő időszakban. Egy másik kérdésre elismerte: valós problémát jelent az országban az önkormányzatok eladósodása. Így várhatóan az önkormányzati szféra deficitje GDP-arányosan a korábban várt 0,3 százalékos mértékhez képest magasabb lesz. Arról is szólt, hogy jelentős ütemben folytatódik az önkormányzatok kötvénykibocsátása, ami szintén hozzájárulhat eladósodásuk növekedéséhez.

A pénzügyminiszter megjegyezte: azért is kell a stabilizáció és annak fenntarthatósága, hogy megalapozódjon az a folyamat, miszerint 2009-től az ország visszaállhat a korábbi évek növekedési pályájára, a mintegy 4 százalékos GDP-bővülési ütemre.

Forrás: mszp.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság veres jános államháztartás

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr93374205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása