MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet

2008.03.31. 12:35 politikus

A szabad demokraták majd eldöntik, hogy a programot, ami az ország érdekében a további reformok útján valósulhat meg, kívülről, avagy belülről kívánják segíteni

A szocialista párt kedden tárgyal az SZDSZ-szel a kormány programjáról – közölte újságírókkal Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfő este Budapesten, a párt elnökségi ülése után.

Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és a nyugodt, mérsékelt reformok pártján áll – mondta a szocialista politikus. Nyakó István közölte azt is: az SZDSZ eldönti, hogy kívülről vagy belülről támogatja a kormány programját, erről kedden tárgyalnak a liberális párttal.

„A szabad demokraták pedig eldöntik, hogy a programot, ami az ország érdekében a további reformok útján valósulhat meg, kívülről, avagy belülről kívánják segíteni” – mondta a szóvivő.

Arra a felvetésre, hogy a liberálisok nem támogatják Gyurcsány Ferencet, azt válaszolta: tudják, de arról, amiről az elnökségi ülésen szó volt, először az SZDSZ-t tájékoztatják.

Forrás: mszp.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mszp gyurcsány ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr16410965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.