MSZP

Bizonyára Ön is látja, hogy politikánkat most sem a pillanatnyi népszerűség féltése vezeti. Ha így lenne, nem vágtunk volna bele a rövidtávon népszerűség-csökkenéssel járó, de az ország számára fontos változásokba. Hasonlóképpen kiderülhetett, hogy nem áltatjuk az állampolgárokat a politika és az állam mindenhatóságával, amelynek veszélyére Ön is figyelmeztet. Ellenkezőleg: éppen azért szoktunk többek között az ellenzék két nagyobb pártjától kritikát kapni, mert kérjük és várjuk az állampolgárok felelős és helyzetükkel arányos részvételét a közintézmények működtetésében, a szolidaritás intézményrendszerének fenntartásában. Mindez nem jelenti azt, hogy ne kívánnánk érvényesíteni a közösség és – ennek eszközeként – az állam szociális felelősségét.

Természetesen nem állíthatom, hogy korábban sosem estünk az Ön által felsorolt hibákba, és nem áltattuk magunkat és az országot azzal, hogy a költségvetés képes fedezetet nyújtani a szociális emelkedés sokunk által várt tempójához. Azóta tudjuk, hogy – mégoly jogos igényeket kielégítve, de – tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig a takaró ér. Feleslegesnek tartom újra nyitni a vitát azon, hogy mikor kezdődött az állam korlátlan lehetőségeiben bízó politika.

Abban Önnek mindenképpen igaza van, hogy a 2001-2003. közötti jövedelemnövekedés hiába ment jó célra, meghaladta gazdasági lehetőségeinket. Azt is helyesen látja, hogy az az összeg, amit Ön 5 év alatt 5.000 milliárdra taksál, béremelés, nyugdíjemelés, családtámogatás formájában az emberek zsebébe került. (A közszférában dolgozók béremelése 5 év alatt 2500 milliárddal több fizetést jelentett a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek. A minimálbér adómentesítése ugyanennyi idő alatt 850 milliárd forintot jelentett a borítékokban. A 13. havi nyugdíj bevezetése a 2002-es egyszeri kiegészítéssel együtt 5 év alatt 700 milliárd többletjövedelmet adott a nyugdíjasoknak stb.)
Céljaival egyetértve sem hallgathatom el azonban, hogy néhány állításában téved. Ön azt írja: „Azóta a béremelés elpárolgott, a családi pótlék reálértéke csökkent, a járulékcsökkentések helyébe a középosztályra nehezedő sokszoros adóprés lépett.”

Nos, az adatok nem ezt mutatják. Senki sem tagadja az utolsó esztendő lakossági áldozatvállalását, de a tényeket nem érdemes semmilyen tetszetős politikai érvelés miatt meghamisítani. A közszférában dolgozók reálkeresete 2007-ben közel 40 százalékkal fogja meghaladni a 2001-es évet, annak beszámításával is, hogy idén reálkeresetük 4-6 százalékkal csökken. „Elpárolgásról” tehát szó sincsen.

A családi pótlék vásárló értéke 109 százalékkal, kb 2,1-szeresére nőtt, és ez nem pusztán a családtámogatások összevonásából, hanem a családi pótlék ettől független, évről-évre történő emeléséből következik. (A családtámogatási formák átalakításakor a támogatásra fordított összevont összeg 30 milliárddal nőtt, és minden ezt megelőző és követő évben sor került a családi pótlék emelésére.)

Ami az adó- és járulékterheket illeti: a 2007-es tehernövekedést is beszámítva, az átlag alatt keresők terhelése 2002-höz képest csökkent, (a minimálbér járulék- és adóterhe 2002-ben 24,5, 2007-ben 17,7 százalék) az átlagkeresetűeké pedig nagyjából szinten maradt (2002-ben 38,3, 2007-ben 39 százalék). Kétségtelen, hogy az átlagkereset ötszörösével rendelkezők közterhei a 2002-es 44 százalékról 2007-ben 48,4 százalékra nőttek, jórészt azért, mert a havi 550 ezer forint fölött keresők 4 százalékos külön adót fizetnek. Feltételezem azonban, hogy a középosztályt Önök sem szűkítik a havi 550 ezer forintnál többet keresők körére.