MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Egyedül kormányozhat tovább az MSZP

2008.04.01. 12:44 politikus

Több felelősség, de több lehetőség is

Az MSZP elnökségét tájékoztatták kedd este a délutáni koalíciós egyeztetésről, miszerint az SZDSZ nem csak személyi ügyek miatt hagyta oda a koalíciót. "Tudomásul vettük, hogy Kóka János az SZDSZ tagságától felhatalmazást kért a kiugrásra" - mondta Nyakó István MSZP-szóvivő. Azt is elmondta, az MSZP vállalta a kisebbségi kormányzást, felkérték Gyurcsány Ferenc pártelnököt, hogy dolgozza ki a következő két év programját, illetve a szocialista szervezetekkel megvitatják a baloldalra váró egy év politikai programját. A szocialisták bár nem örülnek az ügynek, hangsúlyozta az MSZP szóvivője, de úgy érzik, a jövőben nemcsak több felelőségük, hanem több lehetőségük is lesz.

Ami a technikai részleteket illeti, a következő napokban megkezdődik az SZDSZ-es tárcák átadás-átvétele, a procedúrát Kiss Péter kancelláriaminiszter és Ficsor Ádám, a kormányfő kabinetfőnöke vezényli le. Arról, hogy a megürülő posztokat kik tölthetik be, egyelőre nincs hivatalosan szó, április 30-ig az SZDSZ-es kormánytagok viszik az ügyeket. Hogy a koalíció fennmaradjon, annak egyetlen lehetséges módja, ha az SZDSZ visszatér a közös akolba – hangzott el

A kormány reformokat érintő várható politikájának alakulásáról Nyakó István az mszp.hu-nak nyilatkozva elmondta: kiszámíthatóbb, az hétköznapok biztonságát szem előtt tartó változások, az emberek érdekeit jobban képviselő politika fémjelzi a jövőben a szocialisták önálló kormányzását. Jobb egy lassúbb, minőségibb átalakulás, amelyet támogatnak az emberek, mint egy sokkterápia-szerű gyors reform, amely elbukik - tette hozzá a szóvivő.

 

Forrás: mszp.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mszp szdsz kormányzás

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr24410981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása