MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

A népszavazási döntés nem segít Magyarországnak

2008.03.12. 22:17 politikus

A referendum előtt nem lehetett azt hallani, hogy ha az igenek győznek, válság alakul ki

Magyar Szocialista Párt Budapesti Tanácsa Közvetlen Kapcsolat Programjának rendezvényét tartotta szerdán, ahol Burány Sándornak, az MSZP Budapesti Tanácsa elnökének bevezetője után Gyurcsány Ferenc, a szocialista párt elnöke, miniszterelnök mondott beszédet..

Burány Sándor bevezetőjében arról szólt, hogy hálás azoknak, akik vasárnap nemmel szavaztak, de azoknak is, akik igennel, mert ezzel fontos dologra figyelmezették a kormányzó pártokat: hiába a legjobb szándék, a politikának olyannak kell lennie, hogy azt az emberek megértsék. Mint megjegyezte, az elmúlt időszakban a szocialisták sokat vitatkoztak egymással, ám az indokoltnál jóval kevesebbet beszélgettek az emberekkel, amin változtatni kell. Ez a március 9-i népszavazás fontos tanulsága – tette hozzá.

A Közvetlen Kapcsolat Programról elmondta, hogy az ötlet azért született, hogy a párt tagjai szabadon megbeszélhessenek mindent, ami foglalkoztatja őket. A programban részt vevő aktivistákon keresztül kíván a budapesti MSZP szót érteni a baloldal szimpatizánsaival. A szerdai volt a második találkozó, ahová meghívták a párt elnökét is.

Gyurcsány Ferenc azzal kezdte mondandóját, hogy kijelentette: nem könnyű politikusnak lenni. Nagy kihívás nem arról beszélni, amit az emberek hallani szeretnének, hanem azt, amit hite szerint fontos az országnak, amely csak polgárainak munkájára, együttműködésével épülhet. Ezt egyszerű mondani, ám nehéz megcsinálni. Ha egy politikus azt mondja az embereknek, hogy a ti erőfeszítésetekre nincs szükség, akkor ő bizonyosan nem hoz sikert az országnak – tette hozzá.

A pártelnök megjegyezte: az MSZP küzdelmei olyanok, mint azoké, akik a nemzeti progresszióra tették föl az életüket. Én nem alapozom arra az álláspontomat, hogy az egyes kérdések kapcsán éppen hol áll a többség. Ugyanakkor meg kell tenni mindent, hogy a mi programunk mellett legyen a többség. Hiszek abban, hogy igazunk van, de a programunkat jobban és bátrabban kell megvalósítani. Az nem erény, ha olyat tudunk mondani, ami milliókat csábít el. Olyat kell mondani, tenni, ami előreviszi az országot – jelentette ki.

Március 9-ről szólva Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy hallani kell azt a több mint három millió embert. A kérdés: változtassunk az irányon, vagy még világosabbá kell tenni a az eszközöket és a célt, hogy azt mindenki megértse. Ő az utóbbi pártján áll. A népszavazási döntés nem segít Magyarországnak. Ám el kell választani a voksolókat a kérdések kitalálóitól, kezdeményezőitől. A felelősség a kérdezőké.

A referendum előtt nem lehetett azt hallani, hogy ha az igenek győznek, válság alakul ki. Nem mondták, hogy a jövő válsággal kezdődik – vélekedett a kormányfő. Ha a magyar egészségügy a népszavazás után válságba kerül – ahogy ezt jósolják ellenzéki politikusok –, akkor ezt a népszavazás kezdeményezői idézték elő. Sajnálom, hogy ebbe megtévesztéssel bevontak több mint hárommillió embert – fűzte hozzá.

Az urnazárásig az volt az érvelés, hogy az egészségügynek ezek a bevételek nem jelentenek sokat, és nem érintik a költségvetést. Ám már vasárnap este arról beszéltek, hogy szükség van erre a bevételre, és a kormánynak pótolnia kell ezeket a forrásokat abból a költségvetésből, amit „nem érintett” a népszavazás. Ez szemfényvesztés, más szóval csalás. Az csal, aki ráveszi az embereket egy olyan magatartásra, amelyről ezek szerint mindvégig tudta, hogy egy sor problémát fog előidézni, mi több, válságot fog okozni. De ezt a tudást nem osztja meg az emberekkel, inkább eltagadja. A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb nagy nyilvánosság előtt elkövetett csalása történik most, a népszavazás után – jelentette ki a kormányfő.

Az ellenzék most arról beszél, hogy a „nem jelentős bevételkiesés” miatt el kell bocsátania a háziorvosnak az asszisztenst, hogy nem tudja fizetni a vásárolt, gyógyítást segítő műszer részleteit, tehát a kormány oldja meg a válságot, emelje kétszeresére a praxisdíjat.

A pártelnök kitért arra is, hogy a kormány tudta: sokaknak gondot jelent kifizetni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Ezért kaptak kompenzációt a kisnyugdíjasok, ezért volt ingyenes a gyermekek gyógyítása. Rajtuk kívül is voltak olyanok, akiknek a 300 forintok komoly megterhelést jelentettek. Ám nincs más forrás a fejlesztésre, mint az adófizetők pénze. A népszavazáson a voksolók azt mondták, nem értik azt a politikát, amit a kormány követ, és ezért a kabinetnek még többet kell tennie, hogy értsék, miért jó ez.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, ezzel a népszavazási eredménnyel nem a jövő kezdődött el, hanem sok tekintetben a rossz emlékezetű múlt. Hozzáfűzte: 2010 elég messze van, addig a kiábrándultság eléri a szíveket, és akik most úgy gondolják, hogy győztek, azt fogják mondani, bárcsak ne győztek volna.

Megjegyezte: a szocialista pártnak álláspontját meggyőződéséhez kell igazítania. Nem lehet hetente, havonta, évente változtatni a véleményüket, attól függően, hogy éppen hova számolják a többséget. Hangsúlyozta az általa meghirdetett baloldali polgárosodás programja megvalósításának fontosságát, amely szerinte a felemelkedés politikája. Hozzáfűzte: nincs kétsége afelől, hogy politikai riválisaiknak nincs más mondanivalójuk, mint az, hogy ne csináljunk semmit, minden úgy jó, ahogy az 2006-ban volt, holott 2006-ban azt mondták, Magyarország nem jól működik.

A miniszterelnök kifejtette: ma Magyarországon két nagy baloldali párt van, és nincs nagy jobboldali párt. Mint mondta, az egyik párt hagyományos baloldali politikát folytat, nyitott a radikális mozgalmak felé, míg a parlamenti demokráciával szemben kétértelműen viselkedik, és hajlamos a populizmusra. Ezzel szemben a másik baloldali párt, az MSZP, egy európai, modern, hazafias baloldali párt, amely arra törekszik, hogy a szabadság és az egyenlőség eszméit közös keretbe foglalja. Az előző párt nem az MSZP és nem is a Munkáspárt – tette hozzá.

A pártelnök végül arról szólt, hogy nehéz másfél év van mögöttünk, és megköszönte az emberek kitartását. Ígérte: a következő két esztendő könnyebb lesz. Mint mondta, a megnyert szabadság arra is kötelez, hogy valamennyien tegyünk meg mindent az országért. Megjegyezte: a baloldali szavazók tudják ezt. És ők hűségesebbek az elveikhez, mint néhány politikus a saját múltjához.

Forrás: mszp.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz gyurcsány ferenc népszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr13378914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása