MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Egy a tábor, egy a zászló, egy a szlogen?

2008.03.17. 09:44 politikus

Orbán trükk március 15-én

A Fidesz a mai napig nem határolódott el tettekben a Jobbiktól - erről Varga László szocialista országgyűlési képviselő beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. „Ha tényleg új többség van, akkor rendezze a szélsőséges politikai erőkkel való viszonyát Orbán Viktor” – tette hozzá.

A szombati Fidesz-rendezvényen előadott beszéd mutatja, hogy a párt elnöke „rájött, hogy nem elég, ha csak a szélsőséges és radikális szavazatokat tudja behúzni, így most a pulpituson változtatott, s mérsékeltebb hangot ütött meg. Orbán Viktor jól tudja, hogy a 3 millió szavazó harmada sohasem szavazna rá az országgyűlési választásokon” – mondta Varga László.

A szocialista képviselő kitért arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke mindenféle jogi definíciót mellőzve a népszavazás eredményét népítéletnek hívta. „Miközben beszédében álságosan mérsékeltebb hangot üt meg, Orbán Viktor egyszerre kíván szólni a középhez, - saját bevallása szerint a baloldalhoz -, valamint a szélsőségesekhez is.” A Fidesz rendezvényén ugyanis a Jobbik olyan szórólapot osztogatott, mely a pártelnök által bevezetett népítélet szlogennel operált. A szocialista párt információs központjához is eljuttatott szórólapon a kormányfő megbilincselt kézzel látható – mondta a képviselő.

A szocialista politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a Jobbikot vezető Vona Gábor 2002-ben még egy polgári körben politizált Orbán Viktorral. Vona Gábor később megalapította a Magyar Gárdát, ami szabadon koszorúzhatott március 15-én Kaposvárott – ahol a Fidesz önkormányzati többséggel rendelkezik. A Magyar Gárda működésétől a Fidesz a mai napig nem határolódott el – hangsúlyozta Varga László.

A képviselő kiemelte: „ha a Fidesz komolyan gondolja, hogy elhatárolódik a szélsőjobbtól, akkor mondja fel az együttműködést az önkormányzatokban a Jobbik képviselőivel, különben nem lehet, nem maradhat – európai értelemben – szalonképes párt.”

Forrás: mszp.hu

1 komment

Címkék: fidesz orbán viktor jobbik szélsőség

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr77385912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turpy1 2008.07.16. 21:18:14

Bassza meg a qva anyucikáját Gyurcsány.Én szégelném az orromat,ha ilyen undorító volna. Rohadt komcsik!!!!!!!
süti beállítások módosítása