MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Kezdeményezik a gárdától való elhatárolódást

2008.03.17. 11:46 politikus

Újabb szocialista tiltakozás a Magyar Gárda kaposvári koszorúzása miatt

Az MSZP kaposvári szervezete, valamint Lamperth Mónika és Kolber István, Kaposvár szocialista országgyűlési képviselői szombati tiltakozását követően hétfőn a párt városi és megyei közgyűlésének frakciója is tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy március 15-én, Kaposvár hivatalos ünnepségén a Magyar Gárda is koszorúzott.

„Felháborító, hogy nemzeti ünnepünkön, amely a magyar nép egységére és szabadságáért folytatott közös harcra hivatott emlékezni, szélsőséges célokat kitűző félkatonai szervezet együtt koszorúzhat városunk és megyénk demokratikusan megválasztott képviselőivel és a civil szervezetekkel” – adott hangot tiltakozásának Pintér Attila, az MSZP kaposvári frakcióvezetője és Sárdi Árpád, a Somogy megyei közgyűlés szocialista alelnöke Kaposváron tartott közös sajtótájékoztatójukon.

Azt szeretnénk elérni, hogy a Magyar Gárda hivatalos rendezvényeken ne koszorúzhasson – mondta Pintér Attila. Hozzátette: nem értik, hogy Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere az eseményen részt vett két szocialista országgyűlési képviselő felszólítása ellenére miért nem gátolta meg a Magyar Gárda nevében koszorúzók részvételét.

Sárdi Árpád ezzel kapcsolatosan annak a reményének adott hangot, hogy „az ünnepséget szervezők figyelmetlenségéről van csupán szó, és a város vezetése nem vállal közösséget a Magyar Gárda nézeteivel”. Közölte: tudomása szerint március 15-én a megyében tartott hivatalos rendezvényeken csak Kaposváron koszorúzott a Magyar Gárda.

A politikusok jelezték: mind a város, mind a megye soron következő, áprilisi közgyűlésén kezdeményezik a gárdától való elhatárolódást annak érdekében, hogy „a megyei, városi és községi hivatalos rendezvényeken a jövőben hasonló eseményre ne kerülhessen sor”.

Az MSZP városi elnöke, valamint a két országgyűlési képviselő – Lamperth Mónika és Kolber István – által kiadott szombati közlemény szerint „a polgármester azzal védekezett, nem áll módjában intézkedéseket tenni”. A közlemény kiadói ezt cáfolták, mondván: „tudomásunk van arról, hogy az ő döntése volt a koszorúzás teljes menete”.

Forrás: mszp.hu

3 komment

Címkék: szélsőség magyar gárda

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr18385916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gárdista · http://www.magyargarda.hu 2008.04.07. 18:06:20

NEM ÉRTEM MI A BAJUK A MAGYARGÁRDÁVAL EGY CÉLT SZOLGÁLNAK!!!

Bence 2008.07.06. 20:23:21

az a bajuk, hogy van egy új hatalom, ami képes őket megdönteni akár!

sancyka 2008.12.29. 23:14:47

nem hiszem el h nem tudják elviselni h a MAGYAR GÁRDA tagjai ugyan olyan emberek mint a többi csak másért szolgálnak nekik is van joguk részt venni az állami ünnepségeken van joguk koszorúzni ezt nem tagadhatják meg tőlük
HAJRÁ MAGYAR GÁRDA ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT
EGY AZ ISTEN EGY A NEMZET
süti beállítások módosítása