MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

A baloldali polgárosodás programja

2008.03.20. 10:50 politikus

Minden párttag érezze: állást kell foglalnia, fontos a véleménye

Országos pártszavazás indul szombaton az MSZP-ben a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által meghirdetett baloldali polgárosodás programjáról – közölte Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke pénteken.

Március 15. és 25. között az MSZP tagjainak véleményét kérdezi arról a programról, amely a következő időszakban meghatározza a kormány politikáját – mondta a politikus. A szavazással azt akarják elérni, hogy az MSZP tagjai is hozzájáruljanak ennek a politikának a formálásához. Simon Gábor megjegyezte, hogy a kormányfő által meghirdetett program alapja a munka, a tudás és a tulajdon.

A választmányi elnök hozzátette: a program célja a minőségi oktatás; az, hogy mindenki dolgozhasson, aki tud és akar. A célok közzé sorolta, hogy a munkahelyteremtés legyen a meghatározó a kormányzati ciklus második felében, valamint, hogy minél többen juthassanak tulajdonhoz a nemzeti vagyonból. Az eredményeket a március 29-i országos pártértekezleten ismertetik. Szavazni az MSZP rendezvényein, vagy elektronikusan, vagy postai úton lehet – fűzte hozzá.

Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese elmondta: korábban megállapodtak arról, hogy a párt március végi országos értekezlete előtt két elnökségi ülést is tartanak, amelyen a pártszavazást is értékelik. Az első, ezzel kapcsolatos elnökségi ülés jövő csütörtökön lesz, vidéken. Kérdésre válaszolva hozzátette: az országos elnökség ülésén a népszavazás értékelése is szóba kerül.

Az MSZP választmánya február 23-án országos véleménynyilvánító pártszavazást rendelt el a baloldali polgárosodással kapcsolatos négy kérdésben.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke akkor elmondta: támogatást vár a pártszavazástól. Azt várja, hogy a március végi pártértekezletet megelőző, az elmúlt másfél évet értékelő vitáknak növekedjen a tétjük, s hogy minden párttag érezze: állást kell foglalnia, fontos a véleménye.

A párttagoknak az alábbi kérdésekről kell véleményt nyilvánítaniuk: egyetért-e azzal, hogy az új magyar polgárosodás támogatása érdekében a munkahelyteremtés legyen a meghatározó cél a kormányzati ciklus második felében.

Egyetért-e azzal, hogy több jusson az iskoláknak, a több tudás és magasabb színvonal elérhetővé váljon minden gyermek és fiatal számára, illetve, hogy célzott programokkal segítsük elő, a hátrányos helyzetű térségekben a segélyek mellett munkájuk legyen az embereknek.

Egyetért-e azzal, hogy ösztönözzük, minél több honfitársunk juthasson kedvezményes formában saját tulajdonrészhez a nemzet vagyonából.

Forrás: mszp.hu

1 komment

Címkék: mszp gazdaság privatizáció

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr12389013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ert 2008.03.22. 17:59:00

Jó napot kívánok!

Hol lehet szavazni?
süti beállítások módosítása