MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Azon a pályán vagyunk, amit magunknak szabtunk

2007.12.03. 13:40 politikus

Az államháztartás hiánya a vártnál és a tervezettnél gyorsabban csökken

Magyarország 2009-ben dönthet arról, mikor csatlakozik az euró-övezethez – mondta Molnár Albert, az MSZP országgyűlési képviselője az aktualizált konvergencia-program kapcsán hétfőn Budapesten újságíróknak.

A konvergencia-program számai 2009-re, 2010-re és 2011-re nem változtak. Magyarország 2009-ben abban a helyzetben lesz, hogy dönthet az euró bevezetésének dátumáról – közölte kérdésre a politikus.

Molnár Albert emlékeztetett rá, hogy az euró bevezetése előtt az ország két évig tagja kell, hogy legyen az euró előszobáját jelentő ERM-II. rendszernek. Mint mondta, eszerint az uniós fizetőeszköz bevezetésének legkorábbi dátuma 2011 lehet.

A képviselő az aktualizált konvergencia-program kapcsán közölte: azon a pályán vagyunk, amit magunknak szabtunk. Elmondta: az államháztartás hiánya a vártnál és a tervezettnél gyorsabban csökken. Emlékeztetett rá, hogy az idei tervezett 6,8 százalékos államháztartási hiány módosult, várhatóan 6,2 százalék lesz. Kitért arra, hogy jövőre jelentős áttörés várható, ugyanis a kormány pozitív elsődleges hiányt tervez. A gazdasági növekedés kapcsán azt mondta: ma úgy tűnik, 1,7 százalék lesz az éves növekedés. Ennek oka az új gazdasági pályára való átállás.

Molnár Albert szólt arról is, hogy a mezőgazdasági termelés csökkenése és az olaj árának a növekedése az oka annak, hogy az idei évre tervezett infláció 6,2 helyett 7,9 százalék lesz. Jövőre 4,8 százalékos infláció várható – tette hozzá.

A politikus úgy vélte, 2009-től 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 3 százalékos inflációval és az államadósság GDP-hez viszonyított 64,4 százalékos arányával lehet számolni.

A jövő évi gazdasági növekedést 2,6-ról 2,8 százalékra, az éves átlagos harmonizált fogyasztói árindexet 3,3-ról 4,8 százalékra, a GDP arányos eredményszemléletű (ESA95) államháztartási hiányt 4,3-ról 4 százalékra módosította az egy évvel ezelőttihez képest a Brüsszelbe pénteken eljutatott aktualizált konvergencia-programban a kormány.

Forrás: mszp.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság államháztartás

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr73374198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása