MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Fideszes etika

2007.07.18. 13:02 politikus

Lengyel Zoltán ismét szembekerült a jogrenddel

Lengyel Zoltán, a rendőrökkel történt dulakodásával ismertté vált képviselő ismét összetűzésbe került a törvénnyel: háziorvos felesége a sáregresi önkormányzatnak csak rendőri fellépésre volt hajlandó visszaadni az orvosi rendelőt, a szolgálati lakást pedig továbbra sem adta vissza – közölte Nyakó István.

A szóvivő elmondása szerint a fideszes politikus felesége látta el a háziorvos helyettesítését a faluban, ezért szolgálati lakást kapott cserébe. Azóta azonban a településen már nem az övé ez a feladat, így az önkormányzat szerint a képviselő felesége jogtalanul használja az ingatlant. Nyakó István megjegyezte: a fideszes képviselő is ebbe a lakásba van bejelentve. Mint hozzátette: nem az a kérdés, hogy lesz-e szolgálati lakása az új háziorvosnak, hanem az, hogy a rendelő korszerűsítése csak a lakás átalakításával oldható meg.

A szóvivő elmondta: Lengyel Zoltán a település polgármestereként korábban nemhogy nem érezte összeférhetetlennek azt, hogy felesége a település háziorvosa, de küzdött is azért, hogy feleségéhez tartozzon a környező települések orvosi ügyelete is. Ennek igazolására a sajtótájékoztatón lejátszottak egy 2006 elején, a sáregresi képviselőtestület ülésén készült hangfelvételt, amelyen Lengyel Zoltán azt mondta, „én ezekhez a pénzéhes sintérekhez akkor se fordulnék, ha dögrováson lennék”.

Nyakó István azt kérdezte a Fidesz elnökétől és vezetőitől, hogy továbbra is méltónak tartják-e az emberek képviseletére azt a párttársukat, aki saját lakásgondját – erkölcsileg megkérdőjelezhető módon – saját választóival oldotta meg.
Továbbra is méltónak tartják-e az emberek képviseletére azt a párttársukat, aki jogi vitában áll a korábban általa vezetett, ma az Országgyűlésben általa képviselt településsel? – tette fel a kérdést a szóvivő.

Továbbra is méltónak tartják-e az emberek képviseletére azt a párttársukat, aki a hírek és a jelek szerint nem először szegül szembe a jogrenddel? – tudakolta.

Nyakó István kérdésre válaszolva elmondta: a hangfelvétel képviselő-testületi dokumentum, nyílt ülésen készült, bárki elkérheti az önkormányzattól.

Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt július 9-én éjjel állította meg három rendőr Budapesten, az Alagút utcánál. A politikusnál nem voltak iratok, és állítása szerint ragaszkodott ahhoz, hogy addig nem közli adatait, amíg a rendőrök nem igazolják magukat, ők azonban ezt – elmondása szerint – nem tették meg, hanem kirángatták autójából, letépték kezéről fémszíjas óráját, földre teperték és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték.

Lengyel Zoltán ellen az I. kerületi rendőrkapitány tett feljelentést hivatalos személy elleni erőszak miatt, mert a rendőrség szerint a politikus megütötte a vele szemben szabályosan intézkedő egyik rendőrt.

Forrás: mszp.hu

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz erkölcs

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr51120374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása