MSZP

Ez az oldal nem az MSZP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MSZP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Fogjunk össze az újfasiszta veszéllyel szemben!

2008.04.10. 10:49 politikus

Gyurcsány Ferenc levele a parlamenti pártok elnökeinek

Tisztelt Elnök Úr/Asszony! Szélsőjobboldali radikálisok nemrégiben felgyújtottak egy üzletet arra hivatkozva, hogy az magyarellenes. Az ilyen és ehhez hasonló alávaló támadások a 20-as 30-as évek Magyarországát idézik: azt az időt, amikor a fasizmus egyre hangosabbá, egyre fenyegetőbbé vált, mielőtt vérbe borította volna egész Európát.

Minden szabadságszerető ember hálás lehet azoknak a civileknek, akik legutóbb bátor kiállással felemelték a szavukat az újfasiszták ellen, mert ezzel nemcsak néhány embert védtek meg, hanem a demokrácia mellett is hitet tettek. Hétfőn a demokraták voltak többen, de a szélsőjobboldali szervezetek péntekre újabb erődemonstrációt, „nemzeti seregszemlét” szerveznek ellenük-ellenünk. Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy az újfasiszta eszméket valló és nyíltan hirdető csoportok megerősödése és radikalizálódása nem fenyegetés, hanem valós veszély.

Meggyőződésem, hogy minden demokratikus erőnek egyöntetűen ki kell állnia a demokrácia, a polgárok szabadsága és biztonsága védelmében. A tétlenség és a hallgatás ebben a helyzetben mindennél beszédesebb és veszélyesebb. Ezért az SZDSZ budapesti szervezetének felhívása nyomán kérem Önt, hogy erkölcsi és politikai támogatásán túl, személyes jelenlétével is támogassa az újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezést, és ítélje el egyértelműen a szélsőjobboldali eszméket valló és hirdető szervezeteket és személyeket!

Üdvözlettel:

Gyurcsány Ferenc,

a Magyar Szocialista Párt elnöke

*

Gyurcsány Ferenc pártelnök a péntekre szervezett antifasiszta megmozduláson személyes jelenlétével támogatja a szélsőjobboldali radikálisokkal szembeni civil fellépést.

Forrás: mszp.hu

11 komment · 1 trackback

Címkék: tüntetés gyurcsány ferenc szélsőség

A bejegyzés trackback címe:

https://mszp.blog.hu/api/trackback/id/tr65420979

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csucsu - REFLUX 2009.05.17. 01:03:24

A kör közepén állok  „A legnagyobb baj az, hogy aki angyal akar lenni, állattá lesz.” (Pascal)Most, amikor ilyen zivataros, nehéz időket élünk, a Népszava olvasói levelein felbuzdulva erkölcsi kötelességem, hogy én is megfogalma…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

en magam 2008.05.02. 12:50:13

Gyurcsany geci! Ez beszel demokraciarol? A tetvek ragjak majd a beledet. Mocskos zsido troger. Dogoljon ki az egesz csaladod. Ha minden jol megy, hamarosan el is jon az ideje, mint hallom...

paulkemp · http://halfpecssquad.blog.hu/ 2008.05.31. 12:56:34

tudom, hogy régen volt, de te beszélsz demokráciáról?? - mármint en magamnak és nem Gyurcsánynak

barbie93 2008.12.14. 16:11:36

Meddig fogja még csinálni ezt teljesen csődbe viszi az országot. Nézzen magába ha magánban van egy csöppnyi érzés nézzen a világba hány száz ember éhezik és küzd az életéért magának is van családja őket veszélyezteti.Mondja mire jó ez hogy szét lopja az országot mit ér el vele már nem tudja mire költeni csak lop össze vissza az a baj h senki nem mer maga ellen szegülni pedig gyáva és jobban fél az emberektől mint ahogy ők gondolnák, attól hogy próbál nagy fejes lenni a rendőrökkel mindenki maga ellen van még hány száz ember életét akarja tönkre tenni,meddig akarja még folytatni?

lamed35 2009.04.02. 00:46:25

Üdvözlöm Kedves Gyurcsány Ferenc !!!!!!!!!!!!!!!!
Kérem tartózkodjon az efajta megnyivánulásoktól mint e felhívás hangvétele.
Kérem ne nyomorítsa meg tovább e szerencsétlen nemzetet.
Ebben az országban egy veszélyes párt van az is az MSZP aki a gyűlőletre szólít. én még nem olvastam hasonló felhívást a FIDESZ oldalán. Szerintem szégyelje magát és tünjön el végre a milliárdjaival a francba. Én 37 éves vagyok ? 37 éve várom hogy az életem egyszer jobb irányba fordul, de sajnos maguk kommunista söpredék ezt nem hogy elősegítené a magam fajta egyszerű ember számára hamen inkább elnyom. Ezért kérem azokat az embereket akik beleolvasnak , ennek az oldalnak a szennyes tartalmába , gondolják végig, a gyermekeik jövőjét. Gondoljanak bele abba nekik a gyermekkorukban mindig azt mondták majd 10 20 év múlva ha felnött leszel más világ lesz és a te gyermekeid más , jobb és szinvonalasabb életet élhetnek. Hát ez a szinvonal ez a jobb élet? vajon unokáink megérik? Hát nem ha a kommunista Gyurcsány és társasága sokáig labdába rúghat akkor készítsétek fel gyermekeiteket a szomorú és küzdelemmel teli életre.
L

Bi-Shop 2009.04.18. 14:06:10

Hihetetlenek vagytok. Nem értem minek olvassátok ezt a blogot ha csak anyáztok? Van Fidesz blog is. Olvassátok azt ha ez nem teszik. Tisztelet a kivételnek. De kezdjük az elejéről.

@en magam: Ki vagy te hogy le zsidózz más embereket és hogy fenyegesd őket?! Mi at hogy "Dogoljon ki az egesz csaladod." A családjának mi köze ehhez?!

@Bohar: Én is remélem hogy így lesz

@barbie93: Na ne beszéljünk arról hogy kiviszi csődbe az országot! Ők legalább csinálnak valamit. Lehet hogy nem mindig jól de legalább van elképzeléseik hogy mit csinálnak/csináljanak. A FIDESZ programról hallot már valaki? Ha igen kérem ossza meg velünk mert én még nem. Ők vajon mit csinálnának ha kormányon lennének?

@lamed35: Mi az hogy "Ebben az országban egy veszélyes párt van az is az MSZP aki a gyűlőletre szólít."? Kapásból egy csomót feltudnék sorolni. Hogy csak egyet említsek a Jobbik. És vajon ki támogatja őket? Hát persze hogy a Fidesz. Ki más? Persze hogy az ő oldalukon nincs ilyen felhívás. Az elég fura lenne.

Gyurcsány Ferenc közleményéhez pedig azt fűzném hozzá hogy remélem sikerül a szálsőségesek elleni küzdelem.

jobb 2009.04.24. 15:24:27

Én nekem nincs munkám.Ez az mszp műve? Gordonka színre lépet,most már biztosan nem is lesz 25 éves vagyok és csak nézzek ki a fejemből,hogy ma se munkám se pénzem se életem csak a megszorítás a köbön.Nem elég szorosan élek.Ezért tanultam 23 éves koromig,hogy így éljek .Mi ezt érdemeljük? A másik mi köze van a fidesznek az újfasztákhoz? Azért mert,felszólalnak a parlamentbe,hogy ti köcsög balosok nem látjátok mit csináltok semmihez nem értetek csak a népet hergelitek magatokhoz.Nem hiszem,hogy a fidesz mikor az ő keze alatt áltunk nyomorba lettünk volna.Gyurcsánynak fogalma se volt arról mi az,hogy politika csak arról volt fogalma,hogy kezet csókoljon meg kinyalja a seggét mindenki,mert ő volt a kánaán aki elbaszta az országot.Ezt a buzi vigyorgást meg soha nem felejtem el mikor kiállt a nép elé és csak vigyorgot,hogy mennyit sikasztott lopot csalt mimeg legatyásodtunk.Ezt engedtük neki,zchuslag ügy ,tárgyalás ő pedig szépen lemondott,mert forró volt a levegő igaz buzika gyurcsány?Az ilyen mer élni legalább életfogytiglan vagy azonali kivégzést érdemel.Rohadjon meg az egész mszp meg a segnyaló szdsz.Biztos kóka szopóka a nyúlfog meg a tangás fodort jól megfizeték a nyalásért.Még,hogy az szdsz nincs koalíción az mszpével csak sumákolnak mint szoktak.áááááá csak felidegesítem magam Gordon 1ft miniszter a csomagjai fájni fog nekünk lopjatok még lopás,lopás,loptok hazudtok csaltok sikasztotok mint egy Oláh cigány.Én lefogom tagadni,hogy magyar állampolgár vok nem fogok zászlót kirakni semmilyen nemzeti ünnepen,mert én nem vok hajlandó elfogadni addig amíg az nem lesz amit mi akarunk

emildia 2009.08.25. 12:45:19

Ez a sok hülye ember, azt sem tudja mi az hogy fasizmus, meg kommunizmus (tisztelet a kivételnek)! És mégis dobálóznak a kifelyezésekkel! Ennek már k...ára köze nincs a politikához! Az mszp szarrá lopja az országot, a fidesz meg arra nem képes hogy bemenyjen a parlamentbe! Teljesen mindegy ki kerül kormányra, ez az ország el fog tűnni a süjjesztőbe, amig a sok ember ahelyett hogy összefogna, és fellépne (és nem gyujtogatós erődemonstrációra gondolok, mielőtt valaki engem is lázítónak nevezne) a rendszer ellen, csak ül a seggén, és ilyen hülye blogokban fikázza a másikat! Ennek értelme nincsen! Végül pedig "jobb"-nak üzenem! Ha mindenki úgy gondolkodna mint te, és letagadná hogy magyar, akkor már esély sem lenne megmenteni az országot az elcigányosodástól!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.01. 12:47:24

@Bohar: baloldal? mit jelent számodra a baloldal és miért balodlali szerinted az mszp?
ja, azért mert annak mondja magát?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.01. 12:49:50

@Anonym UK: nekem te egy szélsőséges vagy.
mit szólsz hozzá?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.01. 12:55:05

@emildia: én jelenleg Magyarország legnagyobb poblémájának nem a deficitet, az államadóságot, nemzetközi adósságot, életszínvonal mélységét, és még csak nem is az erkölcsi züllést tekintem, ezeket mind meglehet oldani.
a legnagyobb probléma jelenleg a népesedési probléma.
egyes etnikumok felerősödése, mások viaaszaesése.

www.youtube.com/watch?v=GuT9Atag7fE
süti beállítások módosítása